8. rész: Amikor rájössz, hogy az álom mit sem ér a szeretteid nélkül...

Sziasztok!
Meghoztam a 8. részt. Eddig ez a legrövidebb, de ígérem a következő olyan sok izgalmat tartalmaz, hogy kárpótol majd. Jó olvasást, remélem hossza ellenére tetszik nektek! :)

Már körül belül egy órája úton lehettünk, amikor is megszólalt, az eddig némán vezető sofőr:
-Jól van kisasszony?- tette fel kérdését igen illedelmesen, s, hogy megvalljam elég furcsán hatott, hogy ’kisasszonynak’ nevezett.

-Megvagyok…- mondtam a visszapillantó tükörbe nézve.

-Ha bármiben segítségére lehetek, csak szóljon, a nevem John. Tudom, elég illemtelen volt, hogy nem mutatkoztam be előbb, ám úgy láttam jónak, ha nem zaklatom.- válaszolt.

-Ugyan… hiszen én sem mondtam meg ki is, vagyok.- válaszoltam neki, egy nagyon halvány mosollyal arcomon.

Innentől kezdve megint csend lett. Elgondolkoztam, hogy vajon hová is tartunk? Talán egy villa? Netalán, egy három emeletes luxuslakás? Elképzelésem sem volt, milyen lehet Mrs. Benett háza. Arról sokkal inkább, hogy milyen álomképem él az ’otthon’ címszó alatt. Mindig úgy képzeltem, hogy egy kertvárosi, családi házban élnénk, ha lenne családom. Volt még valami plusz dolog is a fejemben… egy kerékhinta. Igazán, buta, szeszélyes elgondolásaim voltak, arról, hogy mi is az a család. Ám higgyétek el, a búcsú pillanatában megfogalmazódott bennem, hogy nem kellett volna azzal törődnöm, hogy hol, a lényeg, hogy kik a családom. Na és persze a tagoknak nem kell vérszerinti rokonoknak lenniük, mert van, amikor legfőképp a saját vérednek nem kellesz… Szóval szinte mindegy is hova tart egy a négykerekű jármű… a fő az, hogy messze attól, ahol igazán lenni szeretnék… messze a családomtól. Miközben elmerültem a gondolataimban… a nemrég megismert ember a volán mögül megszólalt:

-Kisasszony! Megérkeztünk.- mondta mosolyogva.

A hír hallatán körbenéztem, s kíváncsian vártam melyik lesz az a bizonyos ház. Legnagyobb meglepődöttségemre körös-körül, olyan otthonokat láttam, amik hasonlóan néztek ki az álmomban szereplőhöz. Még mielőtt találgatni kezdtem volna, kinyílott az ajtó.
-Hölgyem! Üdvözlöm az új otthonában.- segített ki a járműből, miközben a háta mögött álló házra mutatott.
Azt hiszem a reakcióm, mindent elárul:

-Hű… ez… ez…- habogtam.

-Csodás, ugye?- fejezte be a mondatom a mellettem álló férfi.

-Ahogy mondja.- csodálkoztam továbbra is.

Az a ház, olyan volt, akár az álmaimban… minden stimmelt. A kertvárosi környék, a hatalmas családi ház… és, úgy ahogy volt. A ház körül gyönyörű, hatalmas fák voltak ültetve, amik lehettek vagy száz évesek is. Bármilyen nagy lehetetlenségnek is tűnik, itt még az ég is más volt. Az utca olyan volt akár egy kiserdő. Középen volt egy út, s két oldalát azok, a már említett fák övezték, melyekből isteni illat áradt. Szinte sehol sem volt kerítés, ha volt is, igen alacsony, fehér fakerítés, talán csak azért, hogy a házuk kinézetét ékesítsék, mert biztosan nem amiatt, hogy távol tartsák a betörőket, vagy ehhez hasonlókat. Ott minden olyan más volt, a gyerekeket nem féltek kiengedni az otthonuk elé biciklizni, a házi kedvencek szabadon hempergőzhettek az első udvaron.

-Ó hát itt vagy?- szakította meg ámuldozásom egy női hang. Mrs. Benett volt.

-Jó napot! Igen, pár perce érkeztünk meg. – mondtam.

-Ez remek! Már nagyon vártalak!- lelkendezett.

-Bocsánat, hogy megszakítom a társalgást, de melyik szobába vigyem Mrs. Stevens csomagjait?- kérdezte illedelmesen John.

-Holly a második emeleten lévő szobát kapja.- válaszolt majd hozzátette: Köszönöm John.
-Igen is!- mondta John, s indult is a csomagjaimmal.

-Gyere Holly!- karolt belém a hölgy.

Elindultunk a sötétbarna, kétszárnyas fa ajtó felé. A szívem a torkomban dobogott, nagyon kíváncsi voltam milyen is a kívülről igen meseszerű otthon.

Odaértünk a John által nyitva hagyott bejárathoz, s remegő lábakkal léptem át a küszöböt.

A kint tapasztaltak után szinte meg sem kellett volna lepődnöm a benti környezetet illetően. Csodás volt. ’Pazar’ fény, szinte ünnepélyesnek mondható berendezés, s az a bizonyos Holly Stevens által elképzelt ’otthon illat’.  A falakat, családi fotók ékesítették, melyről visszaverődött a két hatalmas ablakról beáradó fénytömeg. Középen egy kis kerek asztalka kapott helyet, melyen egy gyönyörű szép virágcsokor díszelgett.

-Ez itt az előszoba.- szakította félbe gondolatmenetemet Mrs. Benett.
-Áh értem.- mondtam, leplezve ámulatom.

-Gyere, menjünk tovább…- jelentette ki, s már haladt is a következő helyiségbe.

Lassú léptekkel követtem, majd amikor odaértünk… belém szorult a szó. Kissé elavult, hogy még mindig nem tudtam megszokni, hogy az a ház, maga a tökély… pont olyan, mintha kitépték volna az álmaimból.
-Íme a nappali.- mutatott kezével körbe a szobában.
Hatalmas az a hely… a szoba végében egy kandalló kapott helyet, mellette a plafonig érő, ódon hatású ablakok, melyeken hófehér, szinte pókháló vékonyságú függöny libegett, a résnyire nyitott ablakon befújdogáló szél hatására.

A szoba közepén egy kedves kis társalgásra megfelelő hely volt… kanapéval, puffokkal, és egy asztallal. Kellemes, nap sárga színűre mázolták a falakat, amiken a fotók mellett festmények sorakoztak. Jobbra egy, a ház stílusához mértem faragott fa lépcső helyezkedett el, s attól balra nyílt a konyha… a következő ’Úti célunk’.

-Balra van a konyha.- szólalt meg Mrs. Benett, s maga elé mutatott, ezzel jelezve, hogy induljak a mutatott irányba.

-Hű- az első Mrs. Benett számára is hallható reakció kicsúszott a számon.

-Tetszik?- kérdezte lelkesen, hiszen ez volt az első dolog, amit mondtam, amióta bent voltunk a házban.

-Persze.- mosolyodtam el, a minimál ám, mégis szinte mézeskalács jellegű konyha láttán.

Nem voltam valami meggyőző, vagyis úgy éreztem, hogy a hölgy kissé csalódott… de nem volt erőm többet mondani, nem volt erőm örülni, olyasvalaminek, amit nem önszántamból akartam… de nem is lett volna lehetőségem rá.

-Asszonyom, minden kész!- jelent meg a hátam mögött a hűséges sofőr.

-Remek, legyen szíves felkísérni Hollyt a szobájába.- mondta.
Erre aztán kicsit zavart lettem, hisz furcsa volt hallani, hogy ’az én szobám’, vagyis onnantól kezdve ott lesz az én kis birodalmam? Ott kell élnem ’felhőtlenül’? Biztos voltam benne, hogy képtelen leszek megfelelni a Benett követelményeknek. Én egész más vagyok… teljesen idegen nekem minden… Ez a ’kisasszonyozás’, ez a csodaszép álomház… nekem ez olyan idegen, nem értem mi oka van ennek a hölgynek, azzal, hogy törődik velem…

Valahogy nem fér a fejembe, hogy valaki csak úgy szívjóságból törődik velem, képtelen vagyok elhinni…