4. rész: A találkozás...

Helló!Remélem, hogy tetszeni fog a kicsit megkésett 4. rész amiben elolvashatjátok Holly és a titokzatos hölgy találkozását.  Jó olvasást! :)

 Egy női cipő kopogására lettem figyelmes, az üres folyosón. Lassú, ám ütemmel teli léptekkel közelített felénk. Éreztem, sőt tudtam, hogy Ő lesz… Az a nő. Hirtelen minden megállt körülöttem, a lábaim a földbe gyökereztek, mozdulni sem tudtam, csak is az egyre közelgő hang kattogott a fejemben.  Eddigi félelmem, a többszörösére nőtt. Amikor egy kicsit feleszméltem, a kómával felérő állapotból, menekülőúton kezdtem gondolkozni. Csak is a járt az eszemben, hogyan is úszhatnám meg ezt a találkozást. Ma már jól tudom a választ: sehogy sem. A női cipő egyre közelebb és közelebb ért, éreztem, hogy már csak pár méternyi távolság van közöttünk. Az a pár méter nagyon csekély távvá szűkült. Olyannyira, hogy a hölgy ott állt velem szemben. Mosolyogva, boldogan nézett rám. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogott el, amikor bele néztem a szemibe. Nyugalmat éreztem. Mindentől megóvó, figyelmes tekintete volt. Nem értettem, mi ez az érzés… sosem, éreztem azelőtt ilyesmit, sőt ehhez hasonlót sem. Értetlenül, meglepetten ám mosollyal arcomon álltam. A pár másodperces csend után megszólalt Mary nővér:

-Jó napot kívánok Mrs. Benett.

-Jó napot nővér!- kedvesen viszonozta az üdvözlést a hölgy, miközben egy pillantást vetett rám, ami, hogy úgy mondjam meglepett egy kissé…
Viszonzás kép egy fejbólintással jeleztem az üdvözlés szándékát. Nem volt semmi abban a mozdulatban, mindössze az illendőség, na és persze a jó Mary nővér kedvéért köszöntem. Egy perc töredékét követően megjelent a szigorú főtisztelendő anya. Csodák csodájára mosolyogva és rá nem igazán jellemző tulajdonsággal: kedvesen szólalt meg, miután kilépett a zárt ajtó mögül. Olyan meghökkentő volt ez a fekete ruhás két lábon járó jóindulat. Azt az énjét nem ismertem addig a pillanatig.
-Szép jó napot kívánok!- mondta a legnyájasabb hangon, amit valaha is hallottam. Ám nem állt meg a bájos köszöntésnél… folytatta mondandóját:
-Igazán remélem, hogy eredményes lesz ez a beszélgetés. Nálam jobban senki sem szeretné boldognak látni a gyermekotthon kis lakóit. Sőt, ebben az esetben még nagyobb örömet okozna, ha a kis Holly arcán mosolyt láthatnék.- fejezte be a főtisztelendő anya a beszédnek is helyt álló ’kis’ érzelgést. Komolyan mondom, majdnem abban a percben kaptam röhögő és egyben sírógörcsöt is, amikor azt mondta a nővér, hogy az ÉN boldogságom neki különös módon fontos. Lehet, hogy csak én nem értettem jól az elmúlt év eseményeit de nem éreztem úgy, mint ha nagyon odafigyelne a sorsomra, hacsak nem a dorgálásról volt szó. Mert abból aztán hiánytalanul kaptam… na de nem volt időm hüledezni, hiszen muszáj volt bemenni a medve barlangjába, avagy a szigorú nővér irodájába. Az- az iroda olyan volt, mint egy Múzeum. Mindenütt csak régi képek, serlegek, sőt még családi címerek is díszelegek az eredetileg fehér, ám valószínűleg az idő múlásának köszönhetően szürke falakon. A levegőben friss levendula illat terjengett. Csupa olyan dolog volt a szobában, amelyet sosem tulajdonítottam volna a mindig morcos apácának… Komolyan megfordult a fejemben, hogy a főtisztelendő anyának van egy ikertestvére, és ennek tudható be a hirtelen személyiség változás… Ám később rá kellett jönnöm, hogy erről szó sincs. Sokkal inkább a haszonlesés tudományát sajátította el. Mert, mint utóbb kiderült Mrs. Benett igazán bőkezű támogatója az ’Árvák oltalmazója’ gyermekotthonnak.
-Tessék csak helyet foglalni!- mondta, hivatalos ám még mindig nyájas stílusban.
Mind a hárman úgy cselekedtünk, miszerint én ültem középen, az ismeretlen hölgy és a jóságos Mary nővér között, előttünk egy hatalmas asztal mögött, pedig a főtisztelendő anya nézett velem farkasszemet.
-Nos akkor kezdjünk is bele! Ez a beszélgetés arra szolgál, hogy megismerjük, az örökbefogadó hátterét, mint anyagi, mint erkölcsi háttérre kiterjedően. Ám ebben az esetben ez szükségtelen, hiszen jól tudjuk, hogy Mrs. Benett fedhetetlen, ráadásul az otthon nagylelkű támogatói közé sorolható, ami mindent elárul emberi jóságát illetően. – fejezte be.
-Hogy micsoda?!  Most komolyan az a döntő, hogy mennyit tejel az otthonnak? – fakadtam ki, az előző hírekre reagálva.
-Na de Holly, kérlek, uralkodj magadon, ezt nem illik!- bökött oldalba Mary nővér.
Hirtelen elszégyelltem magam, de nem, azért amit mondtam, hanem ahogy mondtam, hiszen ígéretet tettem a nőnek, akit nagymamámként szeretek, de abban a percben nem tudtam magamba fojtani az érzéseimet. 
 Ölni tudtam volna a szemeimmel az álszent nővért illetően, aki tátott szájjal nézett maga elé és egy szót sem szólva. 
-Jaj igazán sajnálom, én kérek elnézést a hirtelen megnyilvánulás miatt, bizonyára nem úgy gondolta, hiszen nagyon jól nevelt lány!- mentegetőzött helyettem is Mary nővér.
Miközben én ölni tudtam volna a szemeimmel a velem szemben ülőt illetően, aki tátott szájjal nézett maga elé és egy szót sem szólt. 
- Ugyan már ne, szabadkozzon nővér, én megértem Hollyt, bizonyára nem lehet neki könnyű ez a helyzet, hiszen számos esetben csalódhatott már a családban. – szólalt meg Mrs. Benett.
Erre a mondatra köpni, nyelni sem tudtam. Nem értettem az egészet… Csak egy bólintásra volt erőm, többet nem tudtam tenni, mindössze egy helyeslő fejmozdulattal mutattam egyetértésem.
-Khm, khm…-köszörülte torkát a főtisztelendő anya. Kezdett volna mondanivalójába, de a hölgy belevágott szavába.
-Bocsánat, hogy belebeszélek a mondatába, de muszáj elmondanom valamit. Holly, figyelj rám!- nézett felém a hölgy jóságot sugárzó szemeivel. Nem szeretnék semmi rosszat, sőt én csak a te javadat akarom!
-De miért?! Nem értem, hogy miért pont én?- kérdeztem értetlenül.
Közben Mary nővér átkarolta a kezemet, támogatásként.
-Hogy miért? Erre a kérdésre nincsen jó válasz és nem is, tudnék, sőt, hogy megvalljam nem is, akarnék kitalálni semmit. Egyszerűen szeretném, hogy tudd az örökbefogadás már elindult…
-Elindult?! Na hát jó megtudni, hogy mi a helyzet az én hangsúlyoznám az ÉN életemről.-mondtam dühösen, hogy kire azt pontosan nem tudom, de szerintem körülbelül, úgy az egész világra. 
-Most aztán elég! Mit képzel magáról kis hölgy? Örülnöd kellene, hogy egy ilyen jóravaló hölgy törődni akar veled!- mondta az előttem helyet foglaló apáca, már olyan stílusban, amit eddig is megszoktam már tőle.

-Ó na végre, hogy az igazi énjét mutatja. Ahhoz képest, hogy apáca elég furcsán teljesíti egy apáca tevékenységeit. Mondja meg nekem, hogy hirtelen, miért lett olyan kedves velem az elmúlt órában? Tudja mit? Nem is kell mondania, mert magamtól is nagyon hamar rájöttem… egyszerűen nem akarta elveszíteni Mrs. Benett pénzét!- vágtam fejéhez.

-Hogy merészeled ezt a hangot?! Mit képzelsz te magadról?!- kérdezte tőlem egyre vörösödő fejjel és rekedtes hangon.

-Ugye milyen kár, hogy az árvaházból nem dobhat ki? Megtette volna már, nem de?- reagáltam.
-Te  semmireke…-kaptam meg a csodás jelzőt, vagyis annak töredékét, hiszen Mary nővér közbe szólt!
-Komolyan mondom, úgy érzem magam, mint ha egy gyerekekkel hemzsegő játszótéren lennék. Nem értem, hogy-hogyan mondhatta ezt egy gyermekre Főtisztelendő anya! Nem maga volt az aki, régen a gyerekek érdekeit nézte?
-Hm…-dünnyögtem elégedettem. 
-Egy szót se Holly!- szólt rám Mary nővér.
Hirtelen csend lett a szobában… mindenki egy pisszenés nélkül ült. Egy idő után már nem bírtam a szinte fojtogató, ürességgel teli csöndet. Megszólaltam.
-És… akkor most?!
-Mi az, hogy most? Mint már hallhattad az örökbefogadás már elindult! Holnap indulsz Mrs. Benetthez. Ezen túl ott lesz az otthonod! Vele fogsz élni.-mondta, az előbb még vörösödő fejű apáca.

Olyan rosszul esett az a nem törődöm hang, az-az érdektelen tekintet, amit felém intézett, mégis csak az életemről volt szó… de ez nem hatotta meg.

-Az nem számít, hogy én mit akarok? Az senkit sem érdekel, hogy nem szeretnék menni sehová?- kérdeztem.

-Ebben az esetben nincs döntő szavad. – újra hallottam a rekedtes hangon érkező választ.
-Hát jó… akkor engem sem érdekel semmi! Viszont biztos, hogy nem megyek sehova!- jelentettem ki, s közben felpattantam a székből és az ajtó felé vettem az irányt… majd ki is viharoztam rajta!